Varitron bevezetés indul az OTP szerb leányvállalatánál
A Szerb Nemzeti Banknál történt sikeres Varitron bevezetés után egy újabb szerbiai projekt indul az OTP Bank leányvállalatánál, az OTP banka Srbija-nál. A projekt kissé különbözik a megszokottól, mivel a szerb szabályozás elvárásainak is meg kell felelnie a bevezetett rendszernek.
Varitron bevezetési projekt indul az Aegon Befektetési Alapkezelőnél
Több előzetes tárgyalást követően az Aegon Befektetési Alapkezelő úgy döntött, hogy a Varitron szoftvert szeretné alkalmazni kockázatainak kezelésére. A szerződés aláírását követően egy projektindító megbeszélés keretében megkezdtük a közös munkát.
Már éles környezetben működik a Creditron az Allianz Banknál
A projekt során a bank és vállalatunk munkáját egy tanácsadó cég is segítette. Az együttműködés eredményeképp 2008. április 16-án a rendszer megkezdte éles működését a banknál.
Éles indulás a Szerb Nemzeti Bankban
Belgrádban nemzetközi sajtótájékoztató keretében jelentették be, hogy elindult az Európai Unió finanszírozásában és a HP fővállalkozásában megvalósult FMIS (Financial Mangement Information System) projekt. Ennek keretében cégünk bevezette a Szerb Nemzeti Bankba a Varitron rendszert, amely a devizatartalék kezelésével kapcsolatos middle office feladatokat lát el.
Előadás Moszkvában
Radnai Márton, cégünk vezérigazgatója előadást tartott Moszkvában az International Financial Corporation által szervezett „Seminar on Liquidity and Interest Rate Risk Management in the International Practice” című konferencián. Előadásának címe „Hogyan tud egy középbank bevezetni egy dobozos rendszert kamat- és likviditási kockázat kezelésére”. A konferencián mintegy 150 kockázatkezeléssel foglalkozó szakértő vett részt.
Az Erste Befektetési Zrt.-nél éles üzemben a Creditron rendszer
A kockázatkezelők, fejlesztők és tanácsadók közös munkájának köszönhetően a tesztelés fázisát sikeresen lezártuk, a Creditron rendszer élesben működik az Erste Befektetési Zrt.-nél.
Éles üzemben a Varitron a Budapest Banknál
A Budapest Bankban megkezdődött a Varitron rendszer éles működése.
Varitron éles üzemben a Concorde-nál
Elértük Varitron projektünk utolsó fázisát a Concorde Befektetési Zrt.-nél, a rendszer éles környezetben működik.
Újabb Creditron rendszer bevezetést sikerült megvalósítanunk
A Commerzbank kockázatkezelőinek és cégünk fejlesztőinek, tanácsadóinak szorgalmas munkája eredményeképp a Creditron rendszer immár élesben működik a banknál.
Szakmai nap
A budapesti InterContinental Hotelben megrendezésre került eseményen a privát banki üzletág legfrissebb fejleményei, valamint a vagyonkezelési tevékenységgel kapcsolatos legújabb termékeink, a Netfólió és Pozitron kerültek bemutatásra. A résztvevők egy rövid regisztráció és kávézás után átfogó képet kaphattak a Ramasoft csoport tevékenységéről Radnai Márton prezentációjában. Ezután a Netfólió alkalmazás került bemutatásra, majd a Blochamps Capital Kft. igazgatója, Barócsi István előadását halhattuk a privát banki üzletágról. Végül a Pozitron funkcióinak és alkalmazási lehetőségeinek bemutatása következett. A rendezvény előadásait egy sorsolás követte, melyen a szerencsés nyertes egy belföldi hétvégi utazást nyert egy exkluzív autóbérléssel együtt. A szakmai nap zárásaképp vendégül láttuk a programunkon megjelent közönséget egy ebédre. Ezúton szeretnénk megköszönni minden kedves résztvevőnek a megtisztelő érdeklődést!
Creditron projekt indulása az Erste Befektetési Zrt.-nél
Néhány héttel a szerződés aláírása után megszervezésre került a kick-off meeting, mely után megkezdődtek a Creditron bevezetésére irányuló tényleges munkák.
Varitron projekt indult a Concorde-ban
A még augusztusban aláírt szerződés alapján megkezdtük a Varitron bevezetését a Concorde Értékpapír Zrt.-nél.